A köznyelvben használt "vádalku" intézménye 2003 óta ismeretes a magyar büntetőeljárásban. A törvény ugyan nem használja ezt a kifejezést, joggal, hiszen az nagymértékben eltér a klasszikus amerikai modelltől, ahol sokkal nagyobb tere van annak, hogy a bírósági tárgyalás helyett az ügyész és a vádlott egyezséggel zárja le az eljárást.
Magyarországon ugyanakkor csak a nyomozás során (tehát értelemszerűen csak a vádemelés előtt) van lehetőség arra, hogy a nyomozást az ügyész - a vezető ügyész jóváhagyásával - megszüntetésse, azzal az indokkal hogy jelentősebb bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági érdek fűződik ahhoz, hogy az együttműködő terhelttől információkat, végső soron bizonyítékokat nyerjenek, mint ahhoz, hogy vele szemben érvényesítsék az állami büntetőigényt. Fontos kivétel, hogy erre nincs lehetőség akkor, ha a gyanusított emberéletet oltott ki.
A bírósági szakban érvényesülő vádalkuhoz hasonlóan működik szintén a 2003-ban hatályba lépett Be. intézményeként a "lemondás a tárgyalásról". Ez az intézmény - pergazdaságossági indokokból kindulva - azt teszi lehetővé, hogy a vádlott beismerése esetén ne kelljen lefolytatni a hosszadalmas, garanciákkal teli bizonyítási eljárást, mivel az felesleges, hiszen a vádlott felelősségét ez esetben senki nem vitatja. Vádalkunak ez azért nevezhető, mert cserébe a vádlott büntetése sokkal kisebb keretek között kerül megállapításra.
Fontos szabály, hogy a tárgyalásról lemondásra csak nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatti eljárásban, és csak ügyészi indítvány esetében van lehetőség, nem teljes tehát a vádlott rendelkezési joga.
Az óvadék az előzetes letartóztatást kiváltó jogintézmény, a Be. 147. § (1) bekezdése szerint a bíróság által meghatározott összeg, amely a terheltnek az eljárási cselekményeken való jelenlétét biztosítja. Valójában az előzetes letartóztatás bizonyos eseteiben alkalmazható csak, mikor annak oka kizárólag az ún. szökés, vagy elrejtőzés veszélye.
Kizárt tehát az óvadék alkalmazása, ha más ok, nevezetesen ténylegesen megkísérelt szökés vagy elrejtőzés, tanúk befolyásolásának veszélye, vagy a bűnismétlés veszélye is közrejátszik az előzetes letartóztatásról történő bírói döntésben.
Óvadékot csak a terhelt, vagy védőjének indítványára állapít meg a bíróság, tehát saját kezdeményezésre (hivatalból) nem dönthet erről. Az óvadék jellemzően a nyomozati szakban, a nyomozási bíró eljárásában, ülésen kerül megállapításra.
A bíróság az óvadék összegét a terhelt személyi körülményeire és vagyoni helyzetére is figyelemmel állapítja meg. Szemben a korábbi szabályozással a hatályos törvényben nincs lehetőség arra, hogy a terhelt óvadékként felajánljon egy bizonyos összeget. Az óvadék összege a magyarországi bírói gyakorlatban pár százezer forinttól több tízmillióig terjed. A bíróság határozatban az óvadék mellett lakhelyelhagyási tilalmat, valamint házi őrizetet is elrendelhet.
Az óvadékot készpénzben kell befizetni a bíróság Gazdasági Hivatalában, illetve átutalással is teljesíthető, ezt követően a fogvatartott terheltet haladéktalanul szabadon kell bocsátani. Amennyiben az eljárás során ezt követően más előzetes letartóztatási ok is felmerül a terhelt letartóztatása ismét el rendelhető, ez esetben azonban az óvadék visszajár.
Visszajár az óvadék akkor is ha az eljárás lezajlik úgy, hogy a terhelt nem szökik meg, vagy rejtőzik el, akár elítélik végül, akár felmentik. Ha azonban megszökik vagy elrejtőzik, vagy ha csak megkísérli, az óvadékot értelemszerűen elveszti.
A Legfőbb Ügyészség statisztikái szerint Magyarországon évente néhány száz esetben teszik lehetővé a bírák óvadék letételét. Ezekben az ügyekben az óvadék többnyire betölti rendeltetését: szökésre alig akadt példa.
Az erkölcsi bizonyítványról és kiadásának módjáról a bűnügyi nyilvántartásról és erkölcsi bizonyítványról szóló törvény rendelkezik. Az erkölcsi bizonyítvánnyal sokan találkoznak, gyakori ugyanis hogy hatóságok vagy munkáltatók, esetleg külföldi államok konzuli hatóságai megkövetelik bizonyos eljárások során.
Az erkölcsi bizonyítványnak a megnevezése némiképp félrevezető, amiért sokszor napirenden volt átnevezése is. Ennek oka, hogy lényegében nem a kérelmező erkölcseiről, vagy erkölcsös életviteléről tartalmaz adatokat, erről ugyanis semmilyen hatóságnem kezelhet adatokat , hanem arról hogy az illető szerepel-e a bűntettesek nyilvántartásában.
A bűntettesek nyilvántartása sokkal szűkebb körű, mint maga a bűnügyi nyilvántartás.
A bűnügyi nyilvántartás ugyanis az alábbi halmazokból áll:
- bűntettesek nyilvántartása
- kényszerintézkedés hatálya alatt állók nyilvántartsa
- büntetőeljárás alatt állók nyilvántartása
- ujjnyomat és fénykép-nyilvántartás
- DNS profilok nyilvántartás
A bűnügyi nyilvántartás tehát nagyon sok mindenkiről tartalmaz adatot, olyanokról is akik végül nem válnak bűntettessé, azaz jogerősen elítélt személlyé, vagy akár olyanokról is akik ellen nem is folyik eljárás. Ha valaki például gyanúsítottja egy bűncselekménynek, akkor bűnügyi nyilvántartásba ugyan bekerül büntetőeljárás alatt álló személy, de az erkölcsi bizonyítvány szempontjából lényeges bűntettesek nyilvántartásába csak akkor, ha jogerősen elítélik. A bűnügyi nyilvántartás még olyan személyek adatait is tartalmazhatja akiknek bűncselekmény elkövetéséhez soha semmi közük nem volt, ugyanis ebben kell rögzíteni a bűncselekmények helyszínén talált minden ujjlenyomatot is.
Az erkölcsi bizonyítvány jó esetben azt az igazolást tartalmazza a kérelmező számára, hogy a "bűntettesek nyilvántartásában nem szerepel". Ilyet igazolást az kaphat aki büntetlen előéletű, vagy büntetett előélet esetén már mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól.
Ha valakit jogerősen elítélnek, az nem jelenti azt, hogy erkölcsi bizonyítványt már többé nem kaphat. A büntetett előélethez fűződő hátrányok alól egy idő után mentesül. A mentesülésnek több módja van. Iyen a törvényi mentesülés, a bírói, illetve a kegyelmi mentesülés. A törvényi mentesülés egy idő után magától (a törvény erejénél fogva) beáll. A mentesülés ideje felfüggesztett szabadságvesztés esetén a próbaidő leteltének napja, letöltendő szabadságvesztés esetén pedig a büntetés hosszától függ. (Legenyhébb esetben három, legsúlyosabb esetben tíz év)
A bírói mentesítés a fenti időszakot lerövidítheti, illetve a bíró kérelemre dönthet úgy is, hogy felfüggesztett esetén már előre mentesíti az elítéltet.
A kegyelmi mentesítés jogát a köztársasági elnök gyakorolja. Kegyelmi jogköréből fakadóan bárkit bármely időpontban mentesíthet a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól, lehetővé téve hogy erkölcsi bizonyítványt kaphasson.
A kábítószerrel kapcsolatos jogi szabályozás az egyik legvitatottabb kérdés. A dilemmák alapvetően nem büntetőjogiak, hanem társadalompolitikaiak. A vitás kérdés természetesen nem az, hogy káros-e és ezzel összefüggésben jogilag üldözendő-e a kábítószer jelenléte a társadalomban. A vita inkább arra összpontosít, hogy az egyének drogfogyasztása üldözhető-e büntetőjogi eszközökkel. Anélkül, hogy ebben a kérdésben állást foglalnánk, az alábbiakban vázoljuk, hogy a büntetőjog 2003 óta hogyan kezeli ezt a kérdést.
A jelenlegi büntetőjogi szabályozás igyekszik különválasztani a kábítószer áldozatait és azokat akik hasznot húznak a kábítószerből. Ennek megfelelően a törvény külön szabályozza a fogyasztói és külön a terjesztői típusú magatartást. Ezen belül is külön kategóriába sorolja az elkövetőket, és más büntetést rendel a törvény aszerint, hogy kábítószerfüggőek voltak-e az elkövetés idején, vagy sem.
A hatályos büntető törvény a kábítószer fogyasztását is büntetni rendeli. A fogyasztás kifejezést azonban nem találjuk a Btk.-ban, ugyanis ezt a törvény közvetve fejezi ki, és a „megszerez”, „előállít”, „termeszt” kifejezéseket használja, amelyek egyike a „fogyasztást" szükségszerűen megelőzi.
A kábítószerrel való visszaélés büntetési tételei attól függenek, hogy azt az elkövető mekkora mennyiségre követi el. A mennyiség szempontjából a kábítószer tiszta hatóanyaga számít, ami mindig szakértő bevonását teszi szükségessé.
A törvény szerint például az alábbi mennyiségek jelentik az enyhébben minősülő csekély mennyiség felső határát:
LSD esetén 0,001 gramm,
heroin esetén 0,6 gramm,
amfetamin esetén 0,5 gramm,
morfin esetén 0,9 gramm,
kokain esetén 2 gramm,
cannabis (THC) esetén 1 gramm.
A csekély mennyiségre történő elkövetés nem csak azt jelenti, hogy az elkövetőnek sokkal alacsonyabb büntetéssel kell szembenéznie, hanem azt is, hogy esetében nyitva áll az ún. „elterelés” lehetősége. Az elterelés tulajdonképpen a büntetőjogi útról történő elterelést jelenti. Az elkövetőnek elterelés esetén egy megelőző-felvilágosító szolgáltatáson kell részt venni, amely hat hónapig tart.
A fenti mennyiségeket hússzorosan meghaladó mennyiség már jelentős mennyiségnek minősül, és ennek megfelelően súlyosabb büntetést rendel a törvény. A jelentős mennyiség nem csak a büntetés mértéke szempontjából bír jelentőséggel, hanem a fent említett elterelés szempontjából is. Az elterelés lehetősége ugyanis a kábítószerfüggők számára is nyitva áll. A függőknek függőséget gyógyító kezelésen kell részt venniük annak érdekében, mentesüljenek a büntetőjogi felelősség alól. Azonban ez az út csak addig áll nyitva, amíg cselekményüket a jelentős mennyiséget meg nem haladó mennyiségre követik el.
A kábítószer-függőség tehát büntetőjogi szempontból nagy jelentőségű kérdés. Klasszikus szóhasználattal élve: perdöntő. A függőség kérdésében történő állásfoglalás igazságügyi orvosszakértői feladat. A kábítószer függőség megállapítása szempontjából azonban a gyakorlatban meglehetősen nagy bizonytalanság uralkodik. Nincsen egységes szempontrendszer sem a testi, sem a lelki kábítószer-függőség tekintetében.
