 |
Kártérítési jog |
Szerződésszegéssel okozott kár és szerződésen kívüli károkozás
A kártérítés tényállási elemei
A bizonyítási teher kártérítés esetén
A károsult kárenyhítési kötelezettsége
Veszélyes üzemért való felelősség
Gyermek általi okozott kárért való felelősség
Állat által okozott kárért való felelősség
Épületekkel kapcsolatos károsodás
-
A kártérítés a polgári jogi felelősség legfontosabb és leggyakoribb megnyilvánulása. A polgári jogi felelősség tárgya olyan a társadalomra káros és veszélyes magatartások, ami ellen jogrendszerünk védelmet kíván nyújtani. A többi jogi felelősségi alakzattól (büntetőjog, szabálysértés, közigazgatási bírságok) abban különbözik, hogy a vagyoni szankciót alkalmaz, amely (1) a kárral egyenlő mértékű és (2) a károsultat illeti. A kártérítés célja tehát, hogy a károsultat - amennyire lehetséges - olyan helyzetbe hozza, mintha be sem következett volna a kár.
-
A mindennapi életben számtalan olyan helyzet adódhat, ami kártérítési igényt alapozhat meg. Míg pl. a büntetőjogban fel vannak sorolva azok a relatíve körülhatárolt magatartások, amik megalapozzák a jogi felelősséget, a kártérítési felelősséget kiváltó magatartásokat lehetetlen előre törvényileg körülhatárolni.
A törvény ezért általánosan rögzíti: "aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni." Ez az általános szabály a jogalapja mindazoknak a károkozó magatartásokkal kapcsolatos igényekre, amik nem tartoznak a törvény speciális felelősségi alakzatai körébe, amelyekre akár a balesetek gyakorisága, akár a károkozó személyére tekintettel eltérő szabályok vonatkoznak.
Ilyen speciális estek a veszélyes üzem, a gyermekek által okozott kár, az állatok által okozott kár, illetve az épületről lehulló tárgyak által okozott kár. Ahogy új jelenségek jönnek létre társadalmunkban, úgy nő azoknak a speciális alakzatoknak a száma, melyek a fenti általános károkozási tilalomhoz képest részben eltérő szabályok szerint, akár külön törvényekben nyernek szabályozást. Ilyenek a gazdasági társaságok tisztségviselőinek károkozása, a könyvvizsgálók károkozása, az elektronikus kereskedelemben okozott kár, vagy akár a repülőtársaságok járatainak késedelmével okozott kár. A felelősség részletesebb szabályozása a károsultak szempontjából hasznosnak mondható, azonban látható, hogy az egyre bonyolódó szabályozás pedig speciális szakismereteket feltételez a jogérvényesítéshez.
-
Hatályos jogunk szerint nincs elvi különbség a között, hogy a károkozó és a károsult szerződéses kapcsolat volt-e, és a károkozás ennek keretén belül történt-e. (Szerződésszegéssel okozott kárra példa, amikor romlott takarmányt szállít az eladó, és a vevő állatai elhullanak, míg szerződésen kívüli kár tipikus példája a közlekedési baleset.) Apróbb különbségekkel ugyan, de szerződésen kívüli (deliktuális) károkozás szabályait kell alkalmazni a szerződésszegéssel okozott (kontaktuális) kár megtérítésére is. Ilyen apróbb különbség, hogy a kártérítés a szerződésszegéssel okozott kár nem mérsékelhető méltányosságból, illetve, hogy a károsultnak kötelező érvényesíteni kárigényét, ha a szerződést állami költségvetésből teljesítik.
-
A kártérítés tényállási elemei:
A polgári jogi kártérítési felelősségnek négy alapvető feltétele van:
1. az, hogy a károkozás jogellenes legyen, hogy
2. a magatartás felróható legyen a károkozónak, és ezzel
3. okozati összefüggésben
4. kár következzen be.A jogellenességgel kapcsolatban megjegyzendő, hogy nem akkor jogellenes az adott károkozás, ha valamilyen jogszabály azt tiltja, hanem fordítva: vélelmezendő a károkozó magatartás jogellenessége, tehát a károkozó magatartás általában jogellenes, hacsak más jogszabály az adott károkozást jogszerűnek nem minősíti. (Expressis verbis egy jogszabály sem mondja ki, hogy tilos focilabdával betörni a tanterem ablakát, de mivel a károkozás általában tilos, kifejezett jogszabályi engedély hiányában ez a cselekmény jogellenesnek minősül.)
A felróhatóság sajátos jogi terminus, így mindenképp magyarázatra szorul: akkor felróható valakinek a magatartása, ha nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A károkozó magatartásának megítélésénél tehát egyfajta elvárhatóságot (zsinórmértéket) használ a jog, aminek alapja a károkozóval tipikusan hasonló helyzetben lévőkkel szembeni társadalmi elvárás, vagy követelmény.
Például amikor egy olajfolton megcsúszó autó kártérítést követel az útkezelőtől, akkor a bíró azt vizsgálja, hogy mi lehet a jogos elvárás az útkezelőtől. Ha azt állapítja meg, hogy csak az elvárható, hogy a közútkezelő hozzon létre útkarbantartó szervezetet, határozza meg feladatait, és ellenerőzze azt, akkor nem felróható a magatartása, ha ennek eleget tett. (EBH 2000.196)
Az okozati összefüggés jogi használatban szintén sajátos értelemmel bír: az összefüggés csak a tipikus okozatok esetében állapítható meg. Ez a kérdés hatalmas jelentőséggel bír azoknak az igényeknek az elbírálásában, amelyek alapjául például olyan bántalmazás vagy akár nem szándékos baleset szolgál, amelynek nem várt következményei (sérülések) lesznek, akár az élettan, akár azon kívüli események rendhagyó láncolatánál fogva. Erre példa, ha egy kis sérülést helyreállítani célzó rutinműtét során a károsult alkati sajátossága folytán komplikációk lépnek fel. Ilyen kérdéseket a polgári jog úgy bírál el, hogy felteszi annak kérdését, vajon a káros következmény a károkozó magatartás szempontjából következmény tipikusnak vagy atipikusnak mondható-e. Általában ilyen következményekkel szokott-e járni egy adott magatartás? Ennek eldöntésére a bíró élettapasztalatán kívül gyakran hívja segítségül szakértők állásfoglalását.
A kár bekövetkezte feltétlenül szükséges eleme a kártérítési felelősség megállapításának. Kár felmerültének hiányában nincs kártérítési felelősség sem, hiába elítélendő például egy károkozási kísérlet. (Itt most természetesen csak a kártérítésről beszélünk, a kísérletnek a büntetőjogban például komoly jogkövetkezményei vannak).
A kár bekövetkeztének megállapításához nem kell ún. ténylegesen felmerült kár, a kár ugyanis állhat akár elmaradt haszonból is.
- .
-
A kártérítésre irányuló igény, illetve az azzal szembeni védekezés sikerességét döntően befolyásolja az, hogy melyik félre milyen bizonyítási teher esik. Ez lényegében azt jelenti, hogy ha sikertelen a bizonyítás (nem sikerül egy adott állítást bizonyítani) akkor ennek következményeit az adott fél viseli, legyen az a keresetnek való helyt adást, vagy annak elutasítása.
A kártérítési jogvita során speciális bizonyítási tehermegosztás érvényesül, a kárigények könnyebb érvényesíthetősége érdekében.
A károsultnak azt kell csak bizonyítani, hogy kár érte, és hogy mekkora ennek összege, illetve az okozati összefüggést a károkozó magatartása és a kár között.
A károkozót terheli annak bizonyítása, hogy magatartása nem volt jogellenes, vagy nem volt felróható (tehát hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható volt).
- Kimentő felelősségi rendszer
A speciális bizonyítási tehermegoszlás eredményeképpen jogunkban a kimentő (ún. exculpációs) felelősségi rendszer érvényesül: a jogellenességet és a felróhatóságot vélelmezni kell, és a károkozónak kell bizonyítani ezek hiányát. Erre utal az a törvényi kitétel, mely szerint a károkozó "mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható."
- A károsult kárenyhítési kötelezettsége
- .
-
A törvény nem csak a károsult kártérítéshez való jogát, hanem a károsult kárelhárítási kötelezettségét, illetve - amennyiben elhárítani teljes egészében nem lehet - kárenyhítési kötelezettségét fogalmazza meg. Ha a károsult ezt a kötelezettségét elmulasztja, akkor a károkozásban ő is közrehat, és a károkozó ennek a közrehatásnak mértékéig mentesül a kártérítési felelősség alól.
A kérdéssel foglalkozó bírói gyakorlat számára iránymutató PK 36. számú állásfoglalás külön nevesíti azt a kárelhárítási, illetve kárenyhítési kötelezettségnek ellentmondó estet, amikor a sértett a károkozót kifejezetten ingerli.
Ahogyan a károkozó magatartáshoz is csak akkor fűződhetnek szankciók, ha az felróható, ugyanúgy a kárelhárítás és kárenyhítés hiánya is csak akkor értékelhető a károsult terhére, az neki felróható. Más szóval a károsult csak annak a részét viseli a kárnak, amely abból származott, hogy az általában elvárható magatartást elmulasztotta. Egy orvosi műhibából keletkező kártérítési ügyben például azt állapította meg a Legfelsőbb Bíróság, hogy a károsult nem köteles alávetni magát a sokadik kárenyhítő műtétnek, mivel ez a társadalmi közfelfogás szerint nem elvárható tőle. (BH 1977.105)
Amennyiben a károsult felróható módon nem tesz eleget kárenyhítési kötelezettségének, úgy kármegosztásnak van helye: a kár megtérítését csak a neki nem felróható részben követelheti. A megtérítési arány gyakran nehezen eldönthető, részletekbe menően kell vizsgálni hozzá a kár bekövetkezéséhez vezető oksági láncolatot. Egy olyan esetben például, amikor a károsult bent hagyta a forgalmit és a pótkulcsot a kesztyűtartóban, a bíróság végül a kár 70 %-ának megfizetésére kötelezte a CASCO biztosítót. Ez az eset azért külön jelentős, mert ilyen esetben a biztosítók általában teljes egészében megtagadják a kártalanítást. Ebben az esetben azonban a bíróság kimondta, hogy a kocsiban felejtett kulcs önmagában nem alkalmas arra, hogy azzal lopják el a kocsit, tehát indokolatlan a teljes mentesülés, ellenben a pótkulcs és a forgalmi elősegíti a kocsi értékesítését, ezért a kárelhárítási kötelezettség elmulasztása miatt kármegosztásnak van helye. (BH 2002.487)
Eljárásjogi szempontból lényeges, hogy a károsult közrehatását a károkozónak kell bizonyítania. A károsult saját magatartásával egy tekintetbe kell venni mindazokét, akiknek magatartásáért a károsult felelősséggel tartozik (pl.: alkalmazottak)
- Többek általi károkozás
- .
-
Főszabály szerint egyetemlegesen tartoznak a kárt megtéríteni azok, akik azt közösen okozták. Ez azt jelenti, hogy a károsult bármelyiktől követelheti a teljes kár megtérítését, egészen addig amíg az teljesen meg nem térült. A károkozók ezt követően egymással el kell, hogy számoljanak: aki nagyobb részt térített meg, mint amekkora kár neki felróható, az ún. megtérítési igényt támaszthat a másik, vagy többi károkozóval szemben, ez azonban a károsultat már nem érinti. A közös károkozás és a megtérítési igény kérdéseit tárgyaló PK 40. számú állásfoglalás azt a példát hozza fel, amikor két gépkocsi ütközése során egy harmadik személy sérül meg. Látható tehát, hogy a közös károkozás polgári jog tényállásának megállapításához nem feltétlenül szükséges a károkozók közös elhatározása vagy akarategysége. Olyan esetben viszont nem állapította meg a bíróság a közös károkozást, amikor a kárt egy vendéglőből egy magánlakásba áthallatszó zaj okozta, ezzel birtokháborítást követve el, de az egyik károkozó egy bizonyos időpontig vezette csak az üzletet, utána a vette át a másik károkozó. Ebben az esetben a Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint külön okozták a kárt (BH 2000.397)
Az egyetemleges megtérítés előírásának célja a károsult hatékony védelme. Ha a károsult érdekeinek védelme az egyetemleges felelősség megállapítása nélkül is biztosítható, illetőleg ha a károsult nem érdemes az egyetemlegesség kedvezményére, a törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság mellőzze az egyetemleges felelősség megállapítását és a károkozókat a károkozásban való közrehatásuk (részvételük) arányában marasztalja el. A PK. 37. számú állásfoglalás határozza meg közelebbről, mit is jelent a "közrehatás". E szerint a kártérítési felelősség körében elsősorban a károkozásban való közrehatás felróhatóságának van jelentősége, Ha pl. az egyik károkozó magatartásának felróhatósága nagyobb, mint a másik károkozó magatartásáé az előbbinek a "közrehatása" rendszerint a nagyobb mértékű, s ezért a marasztalásnak is ennek megfelelően kell történnie. A nagyobb mértékben felróható magatartás a károkozásban való nagyobb mértékű "közrehatás"-t is jelent; tehát éppen a felróhatóság nagyobb súlya emeli meg a károkozásban való "közrehatás" mértékét.
- Veszélyes üzemért való felelősség
- .
-
A veszélyes üzemi felelősség körébe tartoznak mindazok a magatartások, amelyek kifejtésénél mintegy előre látni lehet, hogy ebből bizony sok kár származhat. A veszélyes üzem ismérve egyébként, összhangban a fent írtakkal az, hogy csekély hiba is aránytalanul súlyos károkat eredményezhet. Azonban az üzem betiltása mégsem lenne indokolt, mivel a sok kár ellenére - össztársadalmi szinten - jelentős előnyökkel is jár. Az egyetemes jogtörténetben az első veszélyes üzem a vasút volt, és az ezzel kapcsolatos szigorú kárfelelősségi szabályok már a 19. században hatályba léptek. Ugyanakkor a magyar jogban nem lehet kimerítően felsorolni a veszélyes üzemek fajtáit, típusait, mert a változó technikai környezetben folyamatosan újak születnek, illetve nem kizárt, hogy a javuló technika "megszünteti" a veszélyes jelleget. Azt tehát, hogy mi veszélyes üzem és mi nem a bírói gyakorlat, iránymutató legfelsőbb bírósági BH-k döntik el (BH 2002.306). Tipikus veszélyes üzem a vasút, a gépkocsi (általában a gépesített közlekedés), erőművek, zsilipek, pirotechnika (de a nyílt láng önmagában nem), vadállat tartása, vadgazdálkodás, robbanómotor használata, mérgező anyagok használata, permetezés.
Ezek működtetése, üzemeltetése során nem számít a vétkesség, a felelősség objektív jellegű. Ennek lényege, hogy a felelősséget megalapozza a jogellenesség, a kár valamint a kettő között fennálló okozati összefüggés, vagyis a károkozó vétkessége nem feltétele a kártérítési felelősség megállapításának. De e három tényező meglétének bizonyítása ez esetben is a károsultat terheli.
Ez azonban nem jelenti, hogy a károkozó ne menthetné ki magát. Csupán a kimentés lehetősége szűkebb. Ahhoz, hogy a felelősség alól mentesüljön, a károkozónak két körülmény együttes fennállását kell bizonyítania: egyfelől, hogy a kárt elháríthatatlan ok idézte elő, másfelől, hogy ez az ok a veszélyes üzemi tevékenység körén kívül esik. Az elháríthatatlanság a joggyakorlat szerint akkor állapítható meg, ha a technika adott fejlettségi szintjére és a gazdaság teherbíró képességére is figyelemmel objektíve nem áll fenn a védekezés lehetősége. Elháríthatatlan külső ok lehet például a ’vis maior’, természeti események, állat közrehatása, harmadik személy közrehatása, károsult közrehatása. A közlekedési balesetből eredő kártérítési igény érvényesítése esetén a károsult felróható és a baleset bekövetkeztében közreható magatartása például akkor minősül a fokozott veszéllyel járó tevékenység körén kívül eső, elháríthatatlan oknak, ha a baleset a legnagyobb gondosság, a közlekedési szabályok maradéktalan megtartása mellett is elkerülhetetlen volt, tehát a baleset elhárítása a gépjármű vezetője számára objektíve lehetetlenné vált. (Ilyen például a gyalogos hirtelen, előre nem látható módon lelép az útra).
Sajátos eset a veszélyes üzemek találkozása: tipikusan ilyen két autó ütközése, illetve gyakori az autó-őz találkozás is. Ilyen esetben annak a veszélyes üzemnek az üzembentartója tartozik megtéríteni a kárt, amelyik magatartása felróható volt (pl. az autós szabályt szegett, vagy a vadgazdálkodó elmulasztotta felállítani a vadvédelmi kerítést). Ha a magatartás senkinek nem felróható, akkor releváns lehet a nem felróható rendellenesség (pl. rossz fék, kirágott vadkerítés), ha ilyen sem állapítható meg, úgy ki-ki viseli a maga kárát.
- Gyermek általi okozott kárért való felelősség
- .
-
A kártérítési felelősség szempontjából probléma, hogy a gyermekek, csakúgy, mint pl. az értelmi fogyatékosok, vagy egyes gyógyszer hatása alatt állók stb. nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy felmérjék káros tetteik következményeit, vagy ennek a belátásnak megfelelően irányítsák tetteiket. Ezt a jogi nyelv a belátási képesség hiányának nevezi, és a kártérítési jog szempontjából ún. "vétőképtelenséget" eredményez. Az elnevezés félrevezető: véteni sajnos képesek ezek a személyek, csak a jog nem telepít rájuk kártérítési felelősséget, mivel a belátási képesség hiánya vagy fogyatékossága kizárja a felróhatóság megállapítását, így a károkozó felelősségének megállapítása is kizárt. Ennek alapvetően jogpolitikai oka, hogy szankció által kifejtendő nevelő hatás nem érhető el. Fontos, hogy a vétőképtelenség korhatárát a törvény nem határozza meg, a bíróságnak minden egyes esetben döntenie kell arról, hogy a károkozó vétőképtelennek minősül-e. A vétőképtelen személy helyett gondozója tartozik felelősséggel, lényegében saját mulasztásáért, amely lehetővé tette a vétőképtelen személy károkozását. A gondozó szűk körben mentesülhet a felelősség alól, akkor, ha bizonyítja, hogy a gondozási tevékenysége körében mulasztás nem terheli, vagyis úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. A kimentő rendszer sajátosságából következik - de a BH 1995.214 külön ki is tér rá - hogy a vétőképtelen károkozó gondozójának a felróhatósága vélelmezett, tehát azt nem a károsultnak kell bizonyítania.
A felelősség alóli mentesülés szempontjai tekintetében egy másik eseti döntés szerint a gondozói kötelesség vizsgálatánál nemcsak azt a kérdést kell tisztázni, hogy a gondozója károkozást megakadályozhatta volna-e, hanem azt is mérlegelni kell, hogy a szülők a gyermek nevelése, jellemének, szokásainak kialakítása körül úgy jártak-e el, ahogy az általában elvárható (BH1980.129).
A gondozó kimentésével kapcsolatban iránymutató a PK. 39 számú állásfoglalás, mely szerint az a szülő aki az óvodából társaival hancúrozva eltávozó gyermeket annyira fegyelmezetlenül engedi az úton közlekedni, hogy váratlanul a gépkocsi elé szaladhat, nem hivatkozhat arra, hogy a gyermek feletti felügyelet ellátása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. Az ilyen gondozó tehát a gyermeket ért baleset bekövetkeztében vétkes.
Érdekes azoknak a vétőképtelen személyeknek a jog megítélése, akik ugyan nem rendelkeznek belátási képességgel, de ezt az állapotot korábbi önhibájuk idézte elő (tipikusan ilyen a lerészegedés, kábítószer fogyasztása) Ezekben az esetekben a vétőképtelenségre hivatkozást kizárja a törvény.
- Állat által okozott kárért való felelősség
- .
-
Aki állatot tart az általános, felróhatóságon alapuló felelősségi modell szerint felel az állat által okozott kárért. Ez a szabály a háziállatokra vonatkozik. Ha tehát a kutya elkóborol, és kárt okoz, a gazda akkor felel a kárért, ha az állat elkóborlását valamilyen neki felróható tevés vagy mulasztásnak tudható be (például a kerítés karbantartásának hiányának)
Más szabály érvényesül a vadállatok által okozott kárért való felelősség elbírálásánál: a vadállat tartója úgy felel, mint aki fokozott veszéllyel járó tevékenységet folytat. Ennek indoka, hogy a vadállatok természetüknél fogva kiismerhetetlenek, magatartásuk a szó szoros értelmében zabolátlan. Vadállatnak minősül a lakásban tartott kígyó, különböző pókok, hüllők. Biológiai értelemben nem vadállatok, de iure azonban ilyennek minősülnek a veszélyes ebek (pl. pit bull terrier) A vadon élő állatok többnyire egyszersmind vadállatnak is minősülnek. Jogunk ismeri a „vadkár” fogalmát, amely nem azonos a vadállat okozta kárral, hanem egyes vadak által a mező- és erdőgazdaságokban okozott kárt jelenti. E speciális kárfajta 5 %-a károsult „önrészének” minősül.
- Épületekkel kapcsolatos károsodás
- .
-
Az épület hiányosságából, épületrészek leválásából eredő kár megtérítése is speciális szabályok szerint történik. A károsulttal szemben általában az épület tulajdonosa vagy állandó használója felel, még akkor is, ha a kárt egyértelműen más, pl. egy hanyag tetőfedő okozta. Az épület tulajdonosa eredményesen csak azzal védekezhet, hogy betartotta az építkezésre és karbantartásra vonatkozó szabályokat, és ezek során úgy járt el ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Ha például a tetőfedő elmulasztott hófogó felszerelni, akkor az épület tulajdonosa nem tudja kimenteni magát és ő köteles megtéríteni a hócsuszamlásból eredő kárt, és neki keletkezik egyúttal megtérítési igénye a tetőfedő (vagy más vállalkozó) felé.
Az épületre kifüggesztett tárgyak (pl. cégtábla, reklámtábla, antenna, lámpatest) által okozott kárt nem az épület tulajdonosának, hanem annak kell megtéríteni, akinek érdekében az ki lett függesztve.
- A kártérítés módja
- .
-
A kártérítési kötelezettség azt jelenti, hogy a felelős személynek a károsultat olyan helyzetbe kell hoznia, amilyenben a károsodás előtt volt. Ennek, a kár megtörténte előtti helyzet előidézésének több módja lehetséges, és a törvény szigorú sorrendet állapít meg a kártérítési módozatok között.
A kártérítés elsődleges módja az eredeti állapot helyreállítása. A kár megtérítését jogunk csak másodlagos lehetőségként írja elő, arra az – egyébként gyakran előforduló esetkörre – amikor (1) az eredeti állapot helyreállítása nem lehetséges, vagy (2) azt a jogosult alapos okból nem kívánja. Ebben a körben tisztázandó, hogy az eredeti állapot helyreállításának lehetetlensége nemcsak a fizikai lehetetlenséget jelenti (pl. egy egyedi műtárgy megsemmisülése), hanem azt is ha az eredeti állapot helyreállítása gazdaságtalan lenne (pl. a törött gépkocsi javítása többe kerülne mint egy új gépkocsi megvásárlása).
Ha a törvény által preferált eredeti állapot helyreállítására az előbb említett okokból nem kerülhet sor, a kártérítés elsődleges módja a pénzbeli megtérítés, míg a természetben való megtérítés kivételes. A kárnak természetben való megtérítése különösen akkor lehet indokolt, ha a kártérítés tárgyát a károkozó maga is termeli, vagy az egyébként rendelkezésre áll. Természetesen lehetőség van arra, hogy a kártérítés módjait a bíróság kombinálja.
A károsultnak a kártérítés módozatai között nincs választási lehetősége, legalábbis olyan értelemben, hogy ehhez a bíróság kötve volna – szögezi le a PK 44. számú kollégiumi állásfoglalás. A bíróságnak akkor is vizsgálnia kell, hogy lehetséges-e az eredeti állapot helyreállítása, ha a károsult kifejezetten kártérítést kér. Sőt: adott esetben hiába kéri a károsult az eredeti állapot helyreállítását, ha a bíró úgy ítéli meg, hogy az eredeti állapot helyreállítása az adott esetben nem lehetséges. E tekintetben nem érvényesül a kereseti kötöttség elve.
A károsult és a felelős személy viszonyának, valamint az eset körülményeinek és a törvényben előírt szempontoknak a figyelembevételével azt a kártérítési módot kell alkalmazni, amely a teljes jóvátétel elvének gyakorlati érvényesülését a legcsekélyebb sérelemmel és a legeredményesebben biztosítja, a törvény adta sorrend szerint. Ebben a kérdésben tehát semelyik félnek nincs rendelkezési joga: A bíróság a kártérítés olyan módját is választhatja, amely ellen mind a károsult, mind a károkozó tiltakozik.
- .
-
A magyar kártérítési jog mind a szándékos, mind a gondatlan károkozás tekintetében a teljes kártérítés elvét követi. Ez alól csak egy-két tényállás képez kivételt (gyakorta a jóhiszemű fél szerződéses kapcsolatokban az elmaradt hasznot nem köteles megtéríteni, felelőssége csak az ún. negatív interessére terjed ki). A teljes kártérítés mellett fontos fogalom a káronszerzés tilalma, amely szerint a károkozás nem vezethet ahhoz, hogy a károsult ezáltal gazdagodjon, ezért nem kell figyelembe venni azokat a tételeket ami más forrásból (akár biztosítás útján) megtérült, illetve ki kell adni mindazt ami a kártérítést követően még nála maradványértékként jelentkezik (pl. autóroncs).
A kár mind köznapi értelemben, mind jogi értelemben komplex fogalom: van vagyoni és nem vagyoni része, a vagyoni része pedig szintén több részből: ténylegesen felmerült kárból, elmaradt haszonból és indokolt költségekből tevődik össze.
A vagyoni rész tekintetében felmerült kár címén jön számításba a pl. egy baleset során a járművek, a ruházat megsemmisülése vagy roncsolódása. Ebben a körben az adott dolog előszereteti értéke nem értékelhető, hanem a dolog forgalmi értéke az irányadó. Indokolt költségnek minősülnek a kár helyreállításhoz kapcsolódó kiegészítő jellegű kiadások (pl. az autóroncs elszállítatásának költségei, vagy egy halálesethez kapcsolódó temetési költségek). Az elmaradt haszon fogalma alá az az összeg tartozik, amellyel a károsult egyértelműen gyarapodott volna, ha a káresemény nem következik be. Ennek körébe tartozik a munkabér vagy bármilyen jövedelem kiesése. Az „elmaradt haszon” terminus tehát nem a közgazdasági „hasznot” fedi le csupán, bár természetes arra is kiterjedhet (pl. ha egy cég megsérti a másiknak adott kizárólagos terjesztői jogot, akkor ezen a címen tartozik kártérítést fizetni az ebből eredő profit-kiesésért).
Amennyiben a jövedelem kiesés a károsult vagy hozzátartozói tartását szolgálja, úgy kártérítés címén járadék is megállapítható. Fontos leszögezni, hogy amennyiben egy baleset munkavállalót ér (munkájával összefüggésben), úgy a munkáltatójával szemben az üzemi balesetre vonatkozó munkajogi szabályok szerint léphet fel kártérítési igénnyel, akkor is, ha nem a munkáltató okozta a balesetet.
- .
-
A nem vagyoni kár a vagyonilag ki nem fejezhető, nem mérhető értékekben, az ún. személyiségi jogokban keletkezett kárt jelenti. A nem vagyoni kártérítés hivatott kompenzálni a káresemény olyan következményeit, amik nem vagyoniak, azaz nem közvetlen vagyoni hatással, hanem más módon befolyásolják a károsult életét. A személyiségi jognak minősül a testi épséghez, élethez, méltósághoz való jó hírnévhez való jog, ezek a jogok a Ptk. személyi jogról szóló részében kerültek nevesítésre, kimerítő jellegű felsorolásuk azonban nem lehetséges.
Annak ellenére, hogy a személyiségi jogok jellemzője pont az, hogy azok nem vagyoni, hanem személyi jellegűek, és pénzben tulajdonképpen nem mérhetőek, a kártérítési jog mégis fel kell, hogy állítson egyfajta átváltási rendszert, mivel a személyiségi jogokban bekövetkezett kárt pénzben kell megtéríteni. Ellentétben a vagyoni kárral, itt a természetben történő megtérítésre nincs lehetőség. A pénzben történő kártérítés azonban történhet egy összegben vagy járadék formában.
Látható, hogy a nem vagyoni kártérítés intézménye hordoz magában bizonyos önellentmondást: ahhoz, hogy megvalósuljon a kártérítés célja, és a károsultat olyan helyzetbe kerüljön, mintha a kár be sem következett volna, ehhez pénzben kell kifejezni azt a sérelmet, aminek alapvető jellemzője, hogy nem vagyoni jellegű. A nem vagyoni kártérítés mértékénél szintén irányadó a teljes kártérítés elve, azonban a nem vagyoni kártérítés esetében a fent írtak következtében jóval nehezebb kiszámítani azt, hogy egy adott ügyben mekkora a kár mértéke. Leszögezhető azonban, hogy a magyar bírói gyakorlat egyre nagyobb súllyal veszi figyelembe az ember személyiségében esett károk jelentőségét. Az ítélkezés számára kereteket adó legfelsőbb bírósági gyakorlat alakítja ki az egyes ügyekben szempontjait, e szerint olyan kártérítést kell megállapítani, amely alkalmas az elnehezült életvitel megkönnyítésre.
- .
-
A kártérítési jog alapvetően a károkozó és a károsult közötti jogviszonyt szabályozza. A gyakorlatban azonban viszonylag ritkán érvényesül ez a kétpólusú modell, és a kártérítési jogviszonyba szerződés vagy jogszabály alapján szerepet kapnak különféle biztosítók. Biztosítási szerződés alapján a biztosító megtéríti a biztosítási eseményként előre meghatározott cselekményből fakadó károkat, és ezt követően törvényi engedmény következtében a kártérítési jogviszonyban a károsult helyére lép. Ugyanez a helyzet a társadalombiztosító által kifizetett kár esetében, a károkozó ilyen esetben a TB – nek tartozik megtéríteni a kárt.
Előfordulhat, hogy felelősségbiztosítás alapján szintén nem a tényleges károkozó, hanem a felelősségbiztosító téríti meg a kárt a károkozó helyett. A károsult a felelősségbiztosítás egyes eseteiben (ilyen a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás is) közvetlenül a biztosítóval szemben léphet fel kártérítési igénnyel.
BEMUTATKOZÁS - DR.BÁTKI PÁL - BÜNTETŐJOG -INGATLANJOG - KÁRTÉRÍTÉS - ENGLISH - CÉGJOG - ELÉRHETŐSÉG - ÜGYVÉD- MÉDIA - ÜGYVÉD TV - NEMZETKÖZI JOG - VÉGRENDELET -BÜK MÜK |